Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre
A MÚZEUM NYITVATARTÁSA: H-V 10:00 - 19:00
8000, Székesfehérvár, Fő utca 6.

művész


Cserpes Laura

Cserpes Laura

Cserpes Laura (Debrecen, 1988. július 13.) magyar énekesnő.

Először a Megasztárban tűnt fel, de leginkább A Dal című műsorban ismerhette meg a közönség 2013-ban, ahová az Élj pont úgy! című dalával nevezett és a döntőig jutott el. 2013. december 10-én, a JOY Magazin terjesztésében megjelent első nagylemeze.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Cserpes Laura (Debrecen, 1988. július 13.) magyar énekesnő.

Először a Megasztárban tűnt fel, de leginkább A Dal című műsorban ismerhette meg a közönség 2013-ban, ahová az Élj pont úgy! című dalával nevezett és a döntőig jutott el. 2013. december 10-én, a JOY Magazin terjesztésében megjelent első nagylemeze. 2014-ben ismét bekerült A Dalba, de ezúttal az elődöntőben kiesett Úgy szállj! című dalával. Szerepelt a TV2 Nagy Duett című műsorában, ahol Gesztesi Máté volt a partnere és az 5. helyet szerezték meg. Ebben az évben Laura még egy VIVA-COMET jelölést is bezsebelt.

A véletlenül szándékos című filmben kapta első jelentősebb filmszerepét, melyben a főszereplőt alakította, valamint ő énekelte a főcímdalt is.

2010 nyarán összeházasodott Fekete Dáviddal, akitől két év után vált el.

Cserpes Laura | Lemezbemutató koncert

Cserpes Laura | Lemezbemutató koncert

MOMkult
  • Énekesnő
SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)

SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)

6szín
  • Színész
VÁRVA VÁRT Alapítvány koncert

VÁRVA VÁRT Alapítvány koncert

EHA
  • Énekes

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Látogatási információk

Jegyárak

Teljes árú:

1.000 Ft

Kedvezményes

500 Ft

Családos (2 felnőtt – 1-3 gyerek):

2.250 Ft

Családos (minden további gyermek):

250 Ft

Csoportos felnőtt (10 fő felett):

500 Ft / fő

Diák csoportos (10 fő felett): 

250 Ft / fő

Múzeumpedagógia (legfeljebb 30 fős csoportoknak):

150 Ft / fő

Garantált tárlatvezetés:

500 Ft / fő

Tárlatvezetés (legfeljebb 20 fős csoportoknak):

4.000 Ft

Fotójegy:

500 Ft

Nyitvatartás

Hétfőtől – Vasárnapig

10:00 – 19:00

Királyok és Szentek
Az Árpádok kora

Királyok és Szentek
Az Árpádok kora

KIRÁLYOK ÉS SZENTEK – AZ ÁRPÁDOK KORA 2022.