Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre
A MÚZEUM NYITVATARTÁSA: H-V 10:00 - 19:00
8000, Székesfehérvár, Fő utca 6.

művész


Ficsor  Barnabás

Ficsor Barnabás

Énekkari művész.

Kiskora óta a zene bűvkörében él. Általános iskolásként többször részt vett a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóján, ahol játékát többször is nívódíjjal jutalmazták. Gimnazistaként ismerkedett meg behatóbban a színpadi zenés darabokkal, ekkor három évig Kecskeméti Musical Studió tagja volt. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Énekkari művész.

Kiskora óta a zene bűvkörében él. Általános iskolásként többször részt vett a Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóján, ahol játékát többször is nívódíjjal jutalmazták. Gimnazistaként ismerkedett meg behatóbban a színpadi zenés darabokkal, ekkor három évig Kecskeméti Musical Studió tagja volt. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Zenekultúra szakán folytatta, ahol a 2019-es kari TDK-n szólóhangszer kategóriában első helyezést ért el egy kortárs gitárművel, illetve ugyenebben az évben, a kar képviseletében a  Szegedi Tercett Éneklési Városi Versenyen, ezüstminősítést szerezett. Az egyetemi évei alatt dr. Kovács Gábor vezette Argenteus kórus tagjaként ismerkedett meg a kamarénekléssel. A kórusban töltök évek alatt szerencséje volt énekelni többek között 2017-b Cambridgeben egy Scheiber Mátyás emlékkoncerten, 2018-ban a Prijedori Nemzetközi Kórusfesztiválon, 2019-ben pedig a Nišben tartott Nemzetközi Kórusfesztiválon.

A Kecskeméti Katona József Színház 2016-17-es évadában szerepelhetett  a Rusznyák Gábor által rendezett Mágnás Miska című operettben mint kórustag, ahol beleszeretett az ottani atmoszférába. Nagy öröm számára, hogy újra a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház munkatársa lehet.

Hírös Gasztroszínház: Fiú, Leány, Bor

Hírös Gasztroszínház: Fiú, Leány, Bor

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Színész
Újvilág Passió

Újvilág Passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tádé

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Látogatási információk

Jegyárak

Teljes árú:

1.000 Ft

Kedvezményes

500 Ft

Családos (2 felnőtt – 1-3 gyerek):

2.250 Ft

Családos (minden további gyermek):

250 Ft

Csoportos felnőtt (10 fő felett):

500 Ft / fő

Diák csoportos (10 fő felett): 

250 Ft / fő

Múzeumpedagógia (legfeljebb 30 fős csoportoknak):

150 Ft / fő

Garantált tárlatvezetés:

500 Ft / fő

Tárlatvezetés (legfeljebb 20 fős csoportoknak):

4.000 Ft

Fotójegy:

500 Ft

Nyitvatartás

Hétfőtől – Vasárnapig

10:00 – 19:00

Királyok és Szentek
Az Árpádok kora

Királyok és Szentek
Az Árpádok kora

KIRÁLYOK ÉS SZENTEK – AZ ÁRPÁDOK KORA 2022.