Jeney Zoltán

Zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a kortárs magyar zene meghatározó alakja.

Zeneszerzés tanulmányait Pongrácz Zoltánnál, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában (1957-1961), Farkas Ferencnél, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (1961-1966) és Goffredo Petrassinál, a római Accademia Nazionale di Santa Cecilia posztgraduális zeneszerzés kurzusán (1967-1968) végezte.

Rómából hazatérve, 1970-ben Simon Albert ösztönzésére Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval és Vidovszky Lászlóval közösen megalapította az Új Zenei Stúdiót, mely hamarosan nemzetközileg is jól ismert zeneszerzői és előadói műhellyé vált, s 1972 és 1990 között több, mint 600 kortárs zenei művet mutatott be. 1972-ben a darmstadti Ferienkurse für Neue Musik zeneszerzés kurzusán Ligeti György, Mauricio Kagel, Karlheinz Stockhausen, Christian Wolff és Iannis Xenakis előadásait látogatta. Christian Wolff zenéje és személye különösen mély benyomást tett rá.

Ismeretlen hangzásösszefüggések kutatása céljából 1973-tól kezdett különféle zenén kívüli anyagok (pédául szövegek, sakkjátszmák, meteorológiai adatok, telexek, 1979-től fraktálsorok) zenei folyamatokká történő átirásával foglalkozni. 1975 és 1984 között a Dobszay László és Szendrei Janka által vezetett Schola Hungarica kórusában énekelt: a gregorián zenei praxis megismerése döntő hatást gyakorolt zenei, zeneszerzői gondolkodására. 1978-ban Delphiben két egymást kiegészítő antik görög hangsor nyomán kifejlesztett egy ún. pszeudomodális skálarendszert, melyet először az Apollónhoz c. művében alkalmazott. 1982-ben számítógépes zenei tanulmányokat folytatott a párizsi IRCAM-ban.

1985-ben négy hónapig kutató professzor volt a New York-i Columbia Egyetemen. 1988 júniusától egy éven át a DAAD ösztöndíjával Nyugat-Berlinben tartózkodott. 1986-tól tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Kezdetben a zenetudományi tanszakon oktatott zeneszerzés gyakorlati ismereteket, majd 1995-ben a zeneszerzés és karmesterképző tanszék vezetője lett. 2002-től az egyetem Doktori Iskoláját is vezeti. 1999-ben vendégprofesszorként tanított a chicagói Northwestern University zenei fakultásán (School of Music). 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, székfoglaló hangversenyére 1996 októberében került sor. 1993-tól 1996-ig a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke, 1993-tól 1999-ig az ISCM (International Society of Contemporary Music) elnökségi tagja, ennek keretében pedig 1996-tól 1999-ig alelnöke volt.

Művei között egyaránt vannak zenekari kompozíciók, kamaraművek, dalok, kórusművek, elektronikus és számítógépes zenei alkotások, más zeneszerzőkkel együtt írt közös kompozíciók, valamint szinházi és film kisérőzenék (tartós munkakapcsolata volt Zsámbéki Gáborral illetve Huszárik Zoltánnal, akinek - többek között - Szindbád című filmjéhez írt zenét). 1992-ben, Vidovszky Lászlóval közösen, a sevillai világkiállítás magyar pavilonjához készített zenét. 2005-ben készült el Halotti szertartás című monumentális oratóriuma, amelyen 1987 óta folymatosan dolgozott. A hat részből álló teljes mű bemutatójára 2005. október 22-én a budapesti Művészetek Palotájában került sor a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar előadásában, Kocsis Zoltán vezényletével.

Művei közül többnek is külföldön volt a bemutatója. A borasi Ny Musik rendszeres meghívottja. Az együttes 1984-ben egy tíz koncertből álló sorozat keretében több, mint harminc művét mutatta be Svédországban. Számos műve jelent meg hanglemezen, magyar és külföldi kiadók gondozásában. Zeneszerzői munkássága elismeréseként 1979-ben a Párizsban megjelenő Magyar Műhely irodalmi folyóirattól Kassák-díjat kapott. 1982-ben Erkel Ferenc díjjal, 1990-ben Érdemes Művész címmel, 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2001-ben elnyerte az Artisjus Zenei Díját, 2006-ban pedig Aegon Művészeti Társdíjban részesült. Két ízben - 1988-ban és 2006-ban - kapott Bartók- Pásztory-díjat.