művész
Réti Attila
Operaénekes.
1964. június 4-én született Szegeden. Gimnáziumi tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. 1988-ban szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát a JATE Bölcsészettudományi Karán. Énektanulmányait Feketéné Jarosiewitz Margitnál kezdte a Liszt Ferenc Zeneiskolában, Szegeden. 1991 és 1993 között a Liszt Ferenc Zenekonzervatórium posztgraduális képzésén vett részt, ahol…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Operaénekes.
1964. június 4-én született Szegeden. Gimnáziumi tanulmányait a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végezte. 1988-ban szerzett magyar-francia szakos tanári diplomát a JATE Bölcsészettudományi Karán. Énektanulmányait Feketéné Jarosiewitz Margitnál kezdte a Liszt Ferenc Zeneiskolában, Szegeden. 1991 és 1993 között a Liszt Ferenc Zenekonzervatórium posztgraduális képzésén vett részt, ahol tanára Sinkó György volt. 1994-től 1995-ig Theodore Coresinél tanult, majd 1997-től 1998-ig Bende Zsoltnál. 1990-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Fiorello szerepével A sevillai borbélyban. 1993-ban részt vett a Bussetoban a Nemzetközi Verdi Énekversenyen, 1997-ben pedig a középdöntőig jutott Marseille-ben a Nemzetközi Énekversenyen. 1999-ben elnyerte a legjobb operaénekesnek járó Dömötör-díjat. 2000-ben és 2003-ban Artisjus-díjat vehetett át.
Főbb szerepek:
Guglielmo - Mozart: Cosi fan tutte
Don Giovanni - Mozart: Don Giovanni
Belcore - Donizetti: Szerelmi bájital
Asthon - Donizetti: Lammermoori Lucia
Figaro - Rossini: A sevillai borbély
Rambaud – Rossini : Ory grófja
Valentin - Gounod: Faust
Mephisto – Gounod : Faust
Mephistopheles – Berlioz : Faust elkárhozása
Escamillo - Bizet: Carmen
G.Germont - Verdi: Traviata
Don Carlo - Verdi: A végzet hatalma
Paolo Albiani - Verdi: Simon Boccanegra
Nabucco - Verdi: Nabucco
Luna - Verdi: A trubadúr
Rodrigo – Verdi: Don Carlos
Ezio – Verdi: Attila
Hollander - Wagner: A bolygó hollandi
Schaunard - Puccini: Bohémélet
Marcello - Puccini: Bohémélet
Scarpia - Puccini: Tosca
Michele - Puccini: A köpeny
Jack Rance – Puccini : A nyugat lánya
Tonio – Leoncavallo. Bajazzók
Demetrius - Britten: Szentivánéji álom
Petúr - Erkel: Bánk bán
Gara - Erkel: Hunyadi László
Kacsoh Pongrác: János vitéz (Bagó)
Leonardo - Szokolay: Vérnász
Lucifer - Bozay: Az öt utolsó szín (ősbemutató)
Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa (Inas)
Vendégszereplések, koncertek:
Prágai Állami Operaház (Escamillo - 1993/94, 1994/95; Figaro - 1994/95)
Budapesti Állami Operaház (Valentin, Escamillo, Hollandi, Lucifer, Michele - A köpeny, Inas- A gólyakalifa, Bagó) 2000-2006
Várszínház (Liszt: Don Sanche - Alidoro)
Kairói Operaház (Brahms: Német requiem) 1995
Berlioz: Krisztus gyermekkora - József
Koncertturnék Tokió, Hirosima, Oszaka (2003, 2005, 2007, 2008, 209)
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
Giuseppe Verdi: A trubadúr (Luna gróf)
Giuseppe Verdi: A trubadúr 2006-2007 (Luna gróf)
Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni (Don Giovanni, kicsapongó ifjú nemes)
Vántus István: Aranykoporsó (Lactantius, rhetor)
Georges Bizet: Carmen (Escamillo, torreádor)
Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia (Lord Ashton)
Giuseppe Verdi: Don Carlos (Posa márki, máltai lovag)
Giacomo Puccini: Tosca (Scarpia báró, Róma rendőrfőnöke)
Kalózkaland (Kalózkirály)
Faust elkárhozása (Mephistopheles)
LOUIS HECTOR BERLIOZ: Faust elkárhozása (továbbjátszás) (Mephistopheles)
GIACOMO PUCCINI: Bohémélet (Schaunard, zenész)
GIOACCHINO ROSSINI: Ory grófja (Raimbaud)
Pjotr Iljics Csajkovszkij: ANYEGIN (Anyegin)
Riccardo Zandonai: FRANCESCA DA RIMINI (Gianciotto)
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY (Yamadori herceg)
A királynő kalózai
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Kalózkirály
A víg özvegy
Szegedi Nemzeti Színház- Báró Zéta Mirkó, nagykövet
André Chénier
Szegedi Nemzeti Színház- Charles Gérard, lakáj, majd forradalmár
Bizet: Carmen
Szegedi Nemzeti Színház- Escamillo
C. M. von Weber: A bűvös vadász
Szegedi Nemzeti Színház- Kuno; Kaspar
Charles Gounod: Faust
Szegedi Nemzeti Színház- Valentin
Don Giovanni
Pécsi Nemzeti Színház- Don Giovanni
Faust
Szegedi Nemzeti Színház- Mephistopheles
G. Donizetti: A csengő / Rita
Szegedi Nemzeti Színház- Rita – Gasparo
G. Verdi: A kalóz
Szegedi Nemzeti Színház- Giovanni
Gaetano Donizetti: Don Pasquale
Szegedi Nemzeti Színház- Malatesta
Giacomo Puccini: Bohémélet
Szegedi Nemzeti Színház- Schaunard; Benoit / Alcinfor
Giuseppe Verdi: A trubadúr
Szegedi Nemzeti Színház- Luna grófja
Guiseppe Verdi: Simon Boccanegra
Szegedi Nemzeti Színház- Paolo Albiani, a dózse kancellárja
HAMUPIPŐKE
Szegedi Nemzeti Színház- Alidoro, a herceg nevelője
Hoffmann meséi
Szegedi Nemzeti Színház- Lindorf, Coppelius, Dapertutto, Miracle
ifj. Johann Strauss: A denevér
Szegedi Nemzeti Színház- Dr. Falke
Kalózkaland
Szegedi Nemzeti Színház- Kalózkirály
Lehár Ferenc: A mosoly országa
Szegedi Nemzeti Színház- Csang nagybácsi
Luisa Miller
Szegedi Nemzeti Színház- Wurm
Luxemburg grófja
Szegedi Nemzeti Színház- Winchester
Macbeth
Szegedi Nemzeti Színház- Macbeth
Ory grófja
Szegedi Nemzeti Színház- Raimbaud (Robert), a gróf barátja
Pillangókisasszony
Szegedi Nemzeti Színház- Yamadori herceg
Pomádé király
Szegedi Nemzeti Színház- Garda Roberto
Ránki György: Pomádé király új ruhája
Szegedi Nemzeti Színház- Garda Roberto
Rigoletto
Szegedi Nemzeti Színház- Rigoletto
Simon Boccanegra
Szegedi Nemzeti Színház- Paolo Albiani, a dózse kancellárja (okt. 10., 18., 25., 26., nov. 6., 7.)
Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna
Szegedi Nemzeti Színház- Péter király
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
Látogatási információk
Jegyárak
Teljes árú:
Kedvezményes
Családos (2 felnőtt – 1-3 gyerek):
2.250 Ft
Családos (minden további gyermek):
250 Ft
Csoportos felnőtt (10 fő felett):
500 Ft / fő
Diák csoportos (10 fő felett):
250 Ft / fő
Múzeumpedagógia (legfeljebb 30 fős csoportoknak):
150 Ft / fő
Garantált tárlatvezetés:
500 Ft / fő
Tárlatvezetés (legfeljebb 20 fős csoportoknak):
4.000 Ft
Fotójegy:
500 Ft
Nyitvatartás
Hétfőtől – Vasárnapig
10:00 – 19:00