művész
Vajda Júlia
Énekmester.
Makón születtem, ott jártam óvodába és elkezdtem a zenei általános iskolát, amit pár hónap múlva Szegeden folytattam, mert szüleim ide jöttek dolgozni. A Szegedi JGYTF I.sz. gyakorló általános iskola zene tagozatos osztályába jártam, itt kezdtem az éneklést Sinkóné Éva néni és Erdős János keze alatt. Hegedülni…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Énekmester.
Makón születtem, ott jártam óvodába és elkezdtem a zenei általános iskolát, amit pár hónap múlva Szegeden folytattam, mert szüleim ide jöttek dolgozni. A Szegedi JGYTF I.sz. gyakorló általános iskola zene tagozatos osztályába jártam, itt kezdtem az éneklést Sinkóné Éva néni és Erdős János keze alatt. Hegedülni Kiss Ernő tanár úr tanított. Első komoly szóló szerepem 1967-ben Szőnyi Erzsébet: A didergő király c. gyermekoratóriumában volt Sinkó György kitűnő basszista mellett. Osztályunk tanulóiból alakult meg 1971-ben az Ifjú Zenebarátok Kamarakórusa, Erdős János irányításával.Számos Fesztiválon és koncerten szerepeltünk kitűnő eredménnyel.
A Tömörkény István Gimnázium angol tagozata mellett, a Konzervatóriumban folytattam a zene- és énektanulást. Zongorázni Kerek Ferenc, énekelni pedig Gyimesi Kálmán tanított. Két kórusban is énekelhettem a Gimnáziumi és a Zeneművészeti Nőikarában, Mihálka György vezetésével. Emellett tagja voltam a Szegedi Általános Munkáskórusnak, és sokat segítettem a Démász vegyeskarának is.
Sok külföldi és hazai fesztivál díjait nyertük el, sok magyar kortárs művet mutattunk be, pl. Vaszy, Vántus, Kocsár, Bárdos szerzeményeit. Iskolatársaimmal - Tokody Ica, Temesi Mari. Laczó András, Komlóssy Ildikó, Bátori Éva - több kórusban is összefutottam.
A JGYTF magyar-ének szakán tovább folytattam a kóruséneklést Mihálka tanár úr irányításával. 1975-ben az ének tanszék Művészeti Diákköre kisopera előadásába kellett beugranom, amiből aztán 20 éves Kisopera előadássorozat lett, Bárdi Sándor szakmai vezetésével. Szerepeltünk a Ki mit tud?-on, nyaranta jártuk a vidéket un. Tanyaszínház címén, több másik város Főiskolájára is elvittük előadásainkat, a Televízió néhány különleges operánkról felvételt készített.
1979-ben a Szegedi Nemzeti Színház énekkari szólistája lettem, és október 26-án Donizetti: Anna Bolena c. operájának Smeton apród szerepében találtam magam, beugróként. Egymást követték a kisebb-nagyobb szerepek / Lammermoori Lucia-Alissa; Mikádó-Peep Boo; Pomádé-Dzsufi; Maya-Madeleine; Nabucco-Anna; Adáshiba-Saci; Sztambul rózsája-Midilli; Három a kislány-Hédi; Manon- Énekes; Tosca-Pásztorfiú; Don Carlos-Tebaldo; Bál a Savoyban-Tangolita;Eladott menyasszony-Esmeralda; Türelmes Szokratesz-Rodisetta, Cupido; Marica grófnő-Cigánylány, Lisa; Álarcosbál-Oszkár; West Side Story-Maria, Rosalie; Cosi fan tutte-Rosina; Varázsfuvola-Papagena; Carmen-Frasquita; A kaktusz virága-Énekesnő; Hair-Jeannie /, mígnem érdemeimre való tekintettel 1985-ben magánénekes lettem.
Sok szép szerep, koncertek, turnék, fesztiválok, szabadtéri előadások, jótékonysági fellépések jellemzik az eltelt éveket, kitűnő kollégákkal dolgozhattam. És milyen gyoran elrepült ez a 30 esztendő!
2007-ben Liszt-díjjal tüntették ki.
További díjai: Arany Fácán-díj, Szocialista Kultúráért-díj, Epizód-díj, Bartók-Pásztory-díj, Alkotói-díj, Székely Mihály érem, Közönségdíj, Mecénás-díj, Vaszy Viktor-díj, Szegedért emlékérem, Artisjus-díj, Príma-díj, Szeged Kultúrájáért – Kölcsey gyűrű.
Hatszoros Dömötör-díjas művész.
2015 óta a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja.
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő (Carla Schlumberger)
Barillet-Grédy: A kaktusz virága (Németh)
Giuseppe Verdi: A trubadúr (Leonóra)
Giuseppe Verdi: Otello (Desdemona)
Otto Nicolai : A windsori víg nők (Fluthné)
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesek (Agnese)
Kodály Zoltán: Háry János (A császárné)
Giuseppe Verdi: A trubadúr 2006-2007 (Leonóra)
Otto Nicolai : A windsori víg nők 2006-2007 (Fluthné)
Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni (Donna Elvira, burgosi hölgy)
Hegedűs a háztetőn (Golde, a felesége)
Barillet - Grédy: A katusz virága 2006-2007 (Németh)
Callas (Maria)
Kellér - Horváth - Szenes: A szabin nők elrablása (Retteginé)
Huszár Lajos: A csend (Ilona)
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesek 2004-2005 (Agnese)
Csajkovszkij: Anyegin 2004-2005 (Tatjana)
Csajkovszkij: Anyegin 2003-2004 (Tatjana)
Giuseppe Verdi: Don Carlos (Valois Erzsébet királyné)
Adriana Lecouvreur (Mademoiselle Jouvenot, színésznő)
Figaro házassága (Almaviva grófné)
Kalózkaland (Ruth, a kalózok szolgálólánya)
GIACOMO PUCCINI: Bohémélet (Musetta)
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ (Cecília, a felesége)
Pjotr Iljics Csajkovszkij: ANYEGIN (Larina)
Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS (A császárné)
KÁlmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ (Cecília, a felesége)
Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY (Suzuki, Cso-cso-szán szolgálója)
Fontosabb szerepek más színházakban:
Nyugat-Európai turnék
Németország: Strauss gála koncertek, Mozart gála koncertek
Anzio, Bologna: Opera koncertek
Nyugat Európa, Anglia, Írország, Franciaország: Álarcosbál előadások
Spanyolország, Ibiza, Mallorca, Menorca: Koncertek, opera előadások
Békéscsabai Jókai Színház: Montmartrei ibolya
Debreceni Csokonai Színház: Carmen
Anglia: Sevillai borbély
Magyar Állami Operaház: Carmen, Don Pasquale, Vérnász
Amsterdam: Vérnász
Adriana Lecouvreur
Szegedi Nemzeti Színház- Mademoiselle Jouvenor, színésznő
André Chénier
Szegedi Nemzeti Színház- Coigny grófné
Bob herceg
Szegedi Nemzeti Színház- A királynő
Charles Gounod: Faust
Szegedi Nemzeti Színház- Márta
Darvas-Pintér: Parasztopera
Szegedi Nemzeti Színház- Énekmester
Eisemann M. - Halász I. - Békeffi I.: Egy csók és más semmi
Szegedi Nemzeti Színház- Bartáné
Ez történt Bécsben
Szegedi Nemzeti Színház- Gizella (magyar grófnő)
G. Donizetti: A csengő / Rita
Szegedi Nemzeti Színház- A csengő – M. Rosa
Giuseppe Verdi: A trubadúr
Szegedi Nemzeti Színház- Azucena
Háry János
Szegedi Nemzeti Színház- A császárné
Heinrich von Kleist: Az eltört korsó
Szegedi Nemzeti Színház- Gréta
Hoffmann meséi
Szegedi Nemzeti Színház- Giulietta
Kalózkaland
Szegedi Nemzeti Színház- Ruth, a kalózok szolgálólánya
Kivilágos Virradatig - Szegedi Operett Gála
GAG Management Kft.- Fellépő művésznő
La Mancha lovagja
Szegedi Nemzeti Színház- Házvezetőnő
Leánder és Lenszirom
Magyar Állami Operaház- Csíjjegős bőregér
Lehár Ferenc: A mosoly országa
Szegedi Nemzeti Színház- Amália, Feri nagynénje
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly
Szegedi Nemzeti Színház- Énekmester
Makói Nyár - "Mindenkinek van egy álma..."
Hagymaház- Színész
Mária főhadnagy
Szegedi Nemzeti Színház- Farkasházy Antónia
Mozart-Lackfi: Parázsfuvolácska
Szegedi Nemzeti Színház- II. Dáma
Nyikolaj Koljada: A topmodell
Veres 1 Színház- Róza Nyikolajevna
OPERETTGÁLA
Szegedi Nemzeti Színház- Szereplő
Örkény István: Macskajáték
Szegedi Nemzeti Színház- Énekmester
PASTORALE
Szegedi Nemzeti Színház- Zenei vezető
Pillangókisasszony
Szegedi Nemzeti Színház- Suzuki, Cso-cso-szán szolgálója
Szeged Első Lions Club Jótékonysági gyermekelőadása Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A PADLÁS
Szegedi Nemzeti Színház- Mamóka
Szökevény csillagok
Pécsi Nemzeti Színház- Mostoha
Szökevény Csillagok
Szegedi Nemzeti Színház- Mostoha
Szokolay S.: Vérnász
Magyar Állami Operaház- Cselédasszony
Thuróczy Katalin: Pastorale
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Zenei vezető
Vérnász
Magyar Állami Operaház- Menyasszony
Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna
Szegedi Nemzeti Színház- Léna anyja
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
Látogatási információk
Jegyárak
Teljes árú:
Kedvezményes
Családos (2 felnőtt – 1-3 gyerek):
2.250 Ft
Családos (minden további gyermek):
250 Ft
Csoportos felnőtt (10 fő felett):
500 Ft / fő
Diák csoportos (10 fő felett):
250 Ft / fő
Múzeumpedagógia (legfeljebb 30 fős csoportoknak):
150 Ft / fő
Garantált tárlatvezetés:
500 Ft / fő
Tárlatvezetés (legfeljebb 20 fős csoportoknak):
4.000 Ft
Fotójegy:
500 Ft
Nyitvatartás
Hétfőtől – Vasárnapig
10:00 – 19:00